2014. április 9., szerda

Forgatás - élmény / Szabó Dóra

Sziasztok!


Immár tizenkettedik alkalommal jelentkezünk újabb tehetséggel, ezúttal egy hölgy személyében.


Szabó Dóra sokaknak ismerős lehet, főleg azoknak, akik érdeklődnek a divat és a szépségipar világa iránt. Először a Rimmel által szervezett, Look of the Year versenyen tűnt fel(amit meg is nyert), majd néhány évnyi modellkedés után, 2011-ben az A szépségkirálynő című televíziós műsorban láthattuk őt  viszont. Ezúttal a Miss Earth Hungary címet vihette haza. Azóta persze rengeteg minden történt Dórával és sok dologgal foglalkozik, de erről bővebben a riportban.
És, ha azt hiszitek, hogy egy kényeskedő, törékeny lányról van szó, akkor nagyon tévedtek. Dóra érett, céltudatos, és rendkívül kedves nő. Segítőkész és szívesen látja el jó tanácsokkal a divat világával kacérkodó leányzókat.
Tőle sok mindent megtudhattunk a modellszakma rejtelmeiről, buktatóiról. Elmesélte, hogy mit is csinál egy szépségkirálynő és még egy pozitív üzenettel is biztatta a fiatalokat.:)
Személy szerint nagyon örülök, hogy megismerhettem őt és boldog vagyok, hogy temérdek elfoglaltsága ellenére is szakított időt ránk(és ezzel együtt rátok is). Nagyon szimpatikus volt és meglepetésemre közös vonásunk is akadt. Ahogyan Dóra, úgy én is bármikor kiruccannék Rómába,de én is hazatérnék szívem városába, Vácra.

Írta: Für Nikoletta

Ha érdekel mit mesélt nekünk Dóra, az alábbi interjúban megtudhatod.

2014. április 3., csütörtök

Forgatás - élmény / NB

Sziasztok!


Elérkezett az idő, hogy a szentendrei reppert és producert is górcső alá vegyük. NB-t otthonában látogattuk meg. 

Előzetesen, azért tudtunk róla néhány dolgot, de meglepődve tapasztaltuk, hogy  a srác mennyire (hogy az ő szavával éljek) éli a zenét. Random adott elő nekünk egy szövegrészletet és mutatott valamit a zenekészítésből is.
Volt egy egyszerű kis alap készen, erre ott találomra levett a polcról egy kb. ezer éves (még pepita címkés) bakelitet, billentyűzött rá egy finom kis dallamot. Zseniális volt. Közben folyamatosan az volt az érzésem, hogy ennek a kölyöknek vérében van a zene. Folyamatosan lüktet benne. Nagyszerű érzés volt azt látni, hogy amikor hozzáfog, ha csak egy kis improvizált bemutató erejéig is, meg szűnik a külvilág. Zene van. Csak! A kamera mintha ott sem lett volna, pedig előtte nagyon izgult, amikor beszélni kellett.
NB szép sikereket tudhat maga mögött. Remix verseny, Talentométer és még ki tudja hány verseny első helyezése, fellépések, sőt nagy meglepetésemre a Szentendre dalának elkészítésére kiírt versenyt is megnyerte. Ezúton is mélységes tiszteletem a városvezetésnek és persze NB-nek a pazar dalért.

A zenéjéről pedig csak címszavakban.
Kiforrott, nem trágár, érthető és mondandóban gazdag szövegek egy kis humorral fűszerezve. Igazi felüdítő ritkaság. :) Jó alapok, jó ütemek, jó stílus. Ezen nincs mit ragozni. Nekem bejött. Szívből ajánlom nektek is.

Írta: Für Nikoletta

Ha többet szeretnél tudni róla, nézd meg a riportot.

2014. március 26., szerda

Forgatás-élmény / Matematica

Sziasztok!


Ezen a héten elhagytuk szeretett városunkat és ellátogattunk Erdőkertesre.

Itt egy helyi, és a környékbeli településeken elég népszerű kis csapattal találkoztunk, a MatematicA zenekarral. 

A srácok elképesztően fiatalok, a legifjabb 14, a legidősebb mindössze 19 éves. Kid Rock zenekarnak indultak kb 3 éve, bár lassacskán kinőnek a "Kid" megnevezésből. 
A csapat jelenlegi felállása néhány tagcsere után 6 tagból áll. Egy énekes, egy dobos, két gitáros, egy billentyűs és egy basszusgitáros alkotja a bandát. 
Megérkezésünkkor már láttuk, hogy tűkön ülve várnak bennünket a régi iskolaépület előtt. A próbaterembe lépésünkkor észleltük, hogy bár ifjak, itt igenis egy komoly zenekarról van szó. A beszélgetés során megtudtuk, hogy neves külföldi és magyar előadók dalait dolgozták fel és játszották eleinte, de már készülnek saját szerzeményeik is.
Hogy őszinte legyek nekem leesett az állam, mikor játszani kezdtek. Előadtak nekünk néhány dalt és én csak értetlenül álltam, hogy miért nem hallottam még róluk. Az, amit ott eljátszottak felvillanyozott, és azt kívántam bárcsak itt lenne egy producer vagy menedzser vagy valaki, aki elindíthatná őket, aki megadhatná azt a kezdő lökést, amire szükségük van.
Egyszerűen ezek a srácok iszonyat tehetségesek. Nem vagyok szakértő a témában és nincsen abszolút hallásom a szakmai dolgokhoz, de engem gyönyörködtetett a zene. A leányzó kellemes hangja finoman simult a gitárok lágy dallamaihoz, a basszus és a dob pedig adott az egésznek egy kis erőt. Az volt az érzésem, hogy most igencsak odatették magukat.  Szerény, kedves kölykök Ők, akik előtt ott van még az egész élet, csak egy felnőtt kellene melléjük, aki szívén viselve a sorsukat egyengetné a kis csapat útját. Remélem, hogy a műsort látva valaki felfigyel rájuk.
Elhangzik ugyan a műsorban, hogy az idei évre több fellépésük is tervbe van véve, azért én remélem hogy lesz lehetőségünk a Vigalmon is találkozni velük.

Írta: Für Nikoletta

A riportot itt láthatod és a zenéből is kaphatsz egy kis ízelítőt:


2014. március 19., szerda

Forgatás - élmény / Bloo

Sziasztok!


Elérkeztünk a tizedeik adáshoz. E heti bemutatkozónk Bloo, a tehetséges váci rapper és beatmaker.


Találkozásunkkor egy nagyon szerény, kedves srácot ismerhettünk meg és ez érezhető a riportban elhangzó
szavaiból is. Egy nagyon fiatal kölyökről van szó, aki még magáról is úgy nyilatkozik egy dalszövegben, hogy "Én ehhez értek, minden másban szar vagyok." Én nem hinném, hogy minden másban szar lenne... A feltörekvőkhöz sorolja magát, nincsen elszállva attól, hogy már pár dalt felvett és azt feltette a Youtube-ra. Én nagyon nagyra becsülöm, ha valaki reálisan látja saját magát. Több ilyen kezdő előadóra volna szükség az underground szférában is, akik nem gondolják magukat élő legendának.
Hogy őszinte legyek, nekem a szövegei kicsit trágárak, de ennek a stílusnak is megvan a közönsége és a környéken szeretik is Őt. Ez így van rendjén, hisz különbözőek vagyunk. Ezzel szemben a beatek, amiket csinál zseniálisak. Ebben kifejezetten tehetségesnek találtam Bloo-t és azt gondolom, hogy szép jövő áll előtte producerként. Nagyon örülnék neki, ha néhány éven belül viszontlátnám a nevét nevesebb Mc-k lemezein. Némi kitartással és ugyanilyen lelkesedéssel, mint eddig valamint folyamatos fejlődéssel úgy hiszem sikerülhet.

Én kívánom, hogy így legyen. :)

Írta: Für Nikoletta

A vele készült riportot itt megnézheted:

2014. március 16., vasárnap

Forgatás - élmény / Soós Tibor

Sziasztok!

A VácMyLife márciusi extrájában egy Budapesten élő 79 éves bárzongoristát, Soós Tibort ismerhettétek meg. 


Számomra nagyon különleges élmény volt a vele való beszélgetés, de hát én már csak ilyen javíthatatlan romantikus vagyok. :) 

Az Ő esetében nem volt könnyű dolgunk, hiszen Tibi bácsi 60 év eseményeit, élményeit mesélte el nekünk. Szerettük volna, ha számotokra is érezhető lenne a műsor nézésekor, hogy itt mennyi meseszerű élményről, sikerről és csalódásról van szó, ami ugyan nem hangzik el szó szerint. Szerettük volna, ha ti is legalább annyira megkedvelitek a bácsit, ahogy mi megkedveltük.

Egy csodálatos emberről és egy igazán kivételes zenészről van szó. Bolondos, bohókás úr, aki mindig viccel valamivel és aki 60 év után is ott ül a zongoránál és ugyan olyan jókedvvel játszik, mint 1953-ban.

Kicsit azonban csalódott is vagyok.
Nem Tibi bácsi miatt, hanem mert őszintén hiszem, hogy egy ilyen zenész több megbecsülést érdemelne. A kávéházban, ahol évek óta játszik szeretik és nagyra tartják őt, az évfordulóra még egy egész estés műsort is szerveztek neki a színházteremben az ő szereplésével. Nagy sikere volt.
De mégis bánt, hogy rajtunk és a kávéházon kívül, sehol sem jut neki hely. Amikor erről mesélt nekünk nem az irigységet láttam rajta, hanem azt a kicsit keserű bánatot, hogy az a 60 év, szinte az egész élete nem ér semmit sem???
Nem tudom, hogy ti hogy gondoljátok, csak magamból tudok kiindulni, de azt gondolom, hogy azok az évek, az a 3000 dal amit tud és bármikor eljátszik nekünk vagy a vendégeknek, az nem tűnik el és igenis az nem kevés. Igenis járna neki a megbecsülés, az hogy azon a néhány száz vendégen kívül, aki csak az elmúlt években hallotta őt, többekhez is eljusson.
Én őszintén szeretném, ha felfigyelne rá az ország és megkapná az őt megillető elismerést.

Remélem, hogy a műsorunkkal segíteni tudunk ebben.

Nagyon sok szép évet kívánok még Tibi bácsinak, hogy minnél tovább okozhasson örömet még nekünk.

Írta: Für Nikoletta

Ha téged is érdekel miről mesélt nekünk Soós úr akkor itt megnézheted:


2014. március 12., szerda

Forgatás-élmény / Kis Domonkos Márk

Sziasztok!


Immár mögöttünk áll márciusi programunk második adása.


Kis Domonkos Márk - Nyomorultak (Miskolci Nemzeti Színház)
Ennek vendége (vagy inkább mi voltunk az Ő vendégei) Kis Domonkos Márk színművész, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója. Ebben a műsorban már interjús formában beszélgettem a kamera előtt Márkkal, akinek ezúton is köszönjük, hogy rendelkezésünkre állt és örömmel vett részt a műsorban. Ez számunkra is elismerés és megtiszteltetés.

Az interjúra való felkészülés során örömmel láttam, hogy városunk szülötte több neves színházi darabban és két filmben is szerepet kapott. Ezek történetéről a műsorban bővebben is mesél nekünk.
Őszintén szólva, mivel "riporterként" első ízben működtem közre hihetetlenül izgultam, de Doma kedves vicceléssel hamar oldotta a feszültséget, így a beszélgetés nagyon olajozottan folyt. Örültem neki, hogy beszélgető partnerem nem szűkszavú, csendes típus, bár ez az Ő szakmájában nemigen fordul elő :). A tőle elhangzottakból következő kérdéseimre szinte azonnal, magától értetődően adott választ. Megtudhatunk egyet s mást a színházi emberek életéről, szerepeik átéléséről, arról, hogy egy ilyen exhibicionista szakmában is kialakulnak barátságok. Domával öröm volt beszélgetni. Szavaiból annyira átérezhető a színház, a színészet iránti rajongás, a lelkesedés és az öröm, hogy azon szerencsések közé tartozik, aki azzal foglakozhat a mindennapi életében amit szeret és amiben tehetsége megmutatkozik.

Sokat és érthető módon nagyon büszkén mesélt a színház életének alakulásáról. Örömmel vettem, hogy mind a fiatalok, sőt a legkisebbek körében, mind pedig az idősebb korosztályokban nagyon népszerűek az előadások. Nagyon sok zajlik le telt házzal és előfordul az is hogy hetekkel előtte nem lehet jegyet kapni egy-egy darabra.

Színház és kultúra kedvelő emberként ez engem elégetettséggel tölt el és külön örülök neki, hogy olyan modern előadásokat is műsorára tűz a színház amiben nem restek érinteni a testiség, az emberi kapcsolatok témáit viszont ezek mellett a klasszikus daraboknak is jut hely. 

Én kívánom, hogy a Váci Dunakanyar Színház maradjon továbbra is ilyen népszerű, Domának pedig még nagyon sok jó szerepek kívánok!

Írta:Für Nikoletta
www.facebook.com/vacmylife

Ha felcsigáztam a kíváncsiságotokat a vele készült riportot alább megtekinthetitek:

2014. március 5., szerda

Forgatás - élmény / Revue

Sziasztok!


Újabb adás van mögöttünk. 

Ebben a műsorban találkozhattatok néhány változással, az eddigiekhez képest. Igyekszünk mi is fejlődni, szépíteni mind a képi világon, mind a hangzáson. Reméljük nektek is tetszik. :)


Múlt heti műsorunkban Revue, azaz Sívó Dániel mutatkozott be. Annak, aki az Ő zenei világában mozog, nem új a név, ám aki más stílusokat preferál, annak (köztük nekem is) ismeretlenül hangzik. 
Na, de ezért vagyunk mi. :)


Dani elég rég óta mozog zenei pályán, így a legkevésbé sem nevezhető kezdőnek. 
Szép sikereket értek el a régi Panic Radio/Radio Panic formációval is, ám mostani, immár egymagában vitt, Revue projektje világszinten is ismertségre tett szert.

Személy szerint nagyon büszke vagyok rá, hogy egy fiatal váci tehetség egy amerikai kiadónál jelentethetett meg dalt. Azt hiszem, hogy az  Ő szavaival élve "büszke váciként"  mindannyian örömmel szerzünk tudomást arról, ha egy földink ilyen nagy sikereket könyvelhet el. 
Nem kis dolog, ha egy klip 7 hétig szerepel a VIVA Chart- shown és még a Billboard listára is felkerül. Örültem neki, hogy Revue büszkén mégis szerényen mesélte el ezeket kameránknak, és örülök, hogy kis városunkban ilyen előadók vannak. 

Szeretném, ha a környéken is  nagyobb szerephez juthatnának, az ilyen zenészek.

Kíváncsian várom a következő klipjét és kívánom hogy az is hasonlóan szép eredményeket érjen el.

Írta: Für Nikoletta

És íme a műsor! Főszerepben Sívó Dániel, azaz REVUE


2014. március 1., szombat

Lemezkritika - AK 26/ Szegények fegyvere (megjelenés:2014.03.01)

Sziasztok!



A mai napon az AK 26 legújabb lemezét vettem górcső alá.



AK26- Szegények fegyvere
Kezdjük is az elején: Több nagyon erős dal van a lemezen. Néhányat ugyan már hallhattunk ezek közül valamilyen formában, de tartogat azért még meglepetést a CD bőven.
A két legjobban sikerült felvétel szerintem a már ismert címadó dal a Szegények fegyvere, illetve a Mr. Bustával közös Hazatértem címet viselő track.
Főleg szövegileg kiemelném még a Bankár című nótát. Tökéletesen fogalmazták meg a srácok az átlagemberek gondolatait a bankokról.
Ezzel ellentétben, számomra az Awfullal közös "Fenn a kezed" nem az igazi. Félreértés ne essék, ez sem gyenge, ám az én ízlésemhez jobban passzolnak a már említett dalok. 
Itt kell megemlítsem a Bago közreműködésével készült Mint egy háború című dalt. Kiváló lett és az ég világon semmi gond nincsen vele, de nem éri el a Milícia szintjét. Az a dal örök kedvenc marad az új kedvencek mellett.
És még egy apró megjegyezés a Dupla dinamit című dalhoz. Egy újramasterelés nem fog neki megártani, ha szeretnék a srácok kitenni a Youtube-ra, merthogy a refrén egy kicsit halk lett a verzékhez képest, így nem hozza azt az ütős, bólogatós hatást, amit egyébként simán tudna.

Az alapok nagyon jók, kiválóan szólnak és illenek az AK26 szövegeihez. Nagyon el lettek találva és nagyon jók lettek a régebbi dalok remixei is. Ezek Krn Beatz munkáját dicsérik.

A skiteket jól eltalálták a srácok, kedvet csinálnak a soron következő dalhoz.

Ami legfőképp szembetűnő volt a lemez hallgatása közben az Hiro fejlődése mind szövegben, mind refrénben mind pedig énekben. Elképesztően sokat javult az előző lemez óta, pedig már akkor sem volt kispiskóta. Úgy látom tényleg megtalálta és meg is tartja a saját stílusát, hangját.

Giajjenno hozza azt a kiváló teljesítményt, amit tőle megszoktunk, mind szövegben, mind flowban. Az Ő stílusa már régen kiforrott, de refrénekben Ő is jobbat hozott erre a lemezre.

Összességében nagyon büszkék lehetnek a srácok erre az anyagra. Mind felépítésében, mind minőségben kiváló cucc lett.
Csak így tovább!! AK a végéig!!

Írta: Für Nikoletta
www.facebook.com/vacmylife


Akit érdekel további infókat a lemezről illetve Giajjenoról és Hiroról az alábbi riportban talál:


2014. február 26., szerda

Forgatás-élmény / Lázadó Népek

Sziasztok!



Eltelt egy újabb hét, de ezúttal sem maradtok élménybeszámoló nélkül.


A képen: Dornai Zsigmond, Hauzman Róbert,
Szász Erik, Tuskó Tamás

A Lázadó Népek nevű formációra először 1-2 éve hívta fel a figyelmemet az öcsém. Már akkor úgy gondoltam, hogy nagyon ügyesek a srácok, bár van még hova fejlődniük. A véleményem azóta sem változott  így, hogy személyesen is megismerhettem őket és dalaikat is. Úgy gondolom hogy ha a magyar rapkultúra hajnalán, '95-'97 táján lettek volna porondon, ma jó nevű oldschool rapperek lennének. Manapság sajnos sokkal nehezebb dolguk van, hisz több ezer ismeretlen magyar MC közül kell kitűnniük, de ha aktívabban és ugyan olyan szívvel-lélekkel csinálják mint eddig, talán sikerülhet.


Nekem személy szerint tetszik, hogy elismerik a környékbeli tehetséges beatmakereket, rappereket, minden irigység nélkül és szívesen dolgoznak, közreműködnek velük. Szerények a srácok és talán elégedettek is azzal amit eddig elértek. Szerintem szép siker egy kezdő csapattól, hogy közel 100 jegy kelt el "HBH"-beli(Mároki kocsma, bár nem tudom ki ismeri így :))fellépésükre. 

A zenéjük még nem annyira kiforrott, de ez bőven betudható ifjú koruknak, bár így is megfogalmaznak olyan dolgokat, amit nem is vártam volna korukbeli srácoktól.

Én azt javaslom, hogy dolgozzanak saját alapokkal, vagy fogjanak össze helyi beatmakerrel, csináljanak dalokat és sikeresek lehetnek.

Kívánom, hogy így legyen! :)

Írta: Für Nikoletta

Nézzétek meg őket! Íme a riport:


2014. február 18., kedd

Forgatás - élmény / Bari Janó

Sziasztok!


Múlt heti műsorunkban egy olyan embert ismerhettünk meg kicsit közelebbről, akivel szinte minden váci találkozott már, de valahogy mégsem ismerjük Őt igazán.
A képen: Bari Janó

Jól gondoljátok Bari Janóról van szó. 
Róla, aki sosem ment túl messzire Váctól és mégis visszahúzta a szíve. Hogy Őt idézzem: itt tett le egy követ, itt szeretne érvényesülni.
Róla, aki szinte mindannyiunkat elvarázsol festményeivel.
Róla, aki több száz kiállításon van már túl, mégis egy aprócska szobában lakik.
Róla, kinek tehetsége vitathatatlan tény.

Munkásságát azt hiszem nem kell bemutatni, hisz képei sok száz lakás falát díszítik városszerte, a világ más tájain, de még neves galériákban is.
Számomra kedvesek a szürrealista festményei, de nem tévedek, ha azt mondom, hogy a több mint 10.000 kép közül amit festett, bárki megtalálhatja a neki tetszőt.

Az Ő személyében egy nagyon kedves, közvetlen művészembert ismerhettem meg. Már pöttöm kislány koromban, mikor még a "Tízes" előtt árulta a képeit, ámulva néztem azt a csodát amit vászonra visz. Engem mélységesen elvarázsolnak, egy másik világba repítenek, kedvtelve nézegetem otthon is a 18. születésnapomra kapott képet. Mindig kicsit szomorkás, keserédes hangulatot idéz fel bennem. Elgondolkodtat, szárnyalásra készteti a képzeletem. Néha a vásznára képzelem magam, eljátszom a gondolattal, hogy rólam vajon mi jutna eszébe? És mi más lehetne a festészet célja, ha nem ez?

Nagyon örültem, mikor igent mondott a felkérésünkre, régi vágyam teljesülhetett, hogy felnőttként személyesen is beszélgethessek vele. Egyedül azt sajnálom, hogy egy ilyen kiváló művésznek szinte éhkoppon kell tengődnie.

Én azt ajánlom, hogy akinek lehetősége nyílik látogassa meg valamelyik kiállítását, és ha megengedheti magának vegye meg azt  a képet amit a szívét a leginkább megdobogtatja! sosem fogja megbánni.

Janónak pedig még legalább annyi képet kívánok mint ahány eddig kikerült műterméből.

Írta: Für Nikoletta

A vele készült riportot itt láthatjátok:


2014. február 15., szombat

Forgatás- élmény / Flashman

Sziasztok!


Eljött az újabb élménybeszámoló ideje. 

Felvétel közben
A képen Flashman és Dornai Zsigmond

A héten a VácMyLife első EXTRA műsorában a galgagutai Flashman mutatkozott be. Vele Vácon a Márvány téren találkoztunk.

Flashman egy 500 lelkes kis faluból indult, ahol saját elmondása szerint nincs, vagy csak alig pislákol a hip-hop élet. Ám Őt a TV-ből és az ismerősöktől hallva a '90-es években mégis magával ragadta a stílus ( Szerencsénkre :)). 
Sok felé próbálkozott, indult versenyeken, nem is rossz eredménnyel, freestyle-ozott, ám végül mégis megállapodott a szövegírásnál.

Ahogy mesélte az élményeit nála is felfedeztem azt, amit már említettem Bagóval kapcsolatban is. Egy szép emlék, egy barát felidézésekor azt az őszinte, szívből jövő mosolyt. Nála ez egy berceli, Mondom nevű srác említésekor mutatkozott meg. Én ezeket a pillanatokat szeretem a legjobban. :)


És hogy ne menjek el szó nélkül amellett sem amiért Ő a műsorba jelentkezett.
Flashman-nnek sajátságos, egyedi stílusa van. A szövegei sok esetben mélyen szántóak és rávilágítanak jó néhány problémára a mindennapi életben. Ha jó alapot kap, nagyon jó zenét csinál, érdemes meghallgatni.

A lemeze elkészítéséhez sok erőre és kitartásra lesz szüksége, de mi ezúton is sok sikert kívánunk neki.

Írta: Für Nikoletta

A vele készült riportért katt ide:




2014. február 11., kedd

Forgatás-élmény / D'ORA

Sziasztok!

A kamerába D'ORA mosolyog éppen. :)

Ismét itt. Mai élménybeszámolónk főszereplője D'ORA. Őt otthonában látogattuk meg.


Nagyon örültem, mikor ajánlották őt a műsorba, hisz végre egy hölgy is bemutatkozhat önálló produkciójával. Szokásunkhoz híven,a  felvétel mikéntje és a műsorstruktúra átbeszélése után neki is kezdtünk a riportnak.

D'ORA a  kezdeti lámpalázát legyűrve élvezettel és számomra nagyon szimpatikus szerénységgel és alázattal mesélt a kezdeti szárnypróbálgatásairól, sikereiről, terveiről, álmairól. Személyében egy kedves, őszinte lányt ismerhettünk meg, aki nagyon is reális látja a mai klubhelyzetet, a saját értékeit, aki örömmel fogadja a kritikát és nagyon is jól tudja, hogy a sikerig hosszú út vezet. Ennek ellenére nem rest újabb és újabb dolgokat megtanulni, segítséget kérni ha valamivel nem boldogul egyedül. És ez az ami, ha kitart és hosszú távon gondolkodik kiemeli Őt a DJ-k hosszú sorából és nagy sikerek várnak rá.

A zenei műfajhoz, melyet művel sajnos nem sokat tudok hozzászólni, de hiszem hogyha a stílus kedvelői és művelői felfigyelnek rá nem lehet rossz az, amit csinál. Saját szavaival élve, van még hova fejlődnie, de a rögös utat végigjárva, talán nem is olyan sokára hazánk legnagyobbjaival említhetik Őt egy lapon.

Ehhez nagyon sok kitartást és sikert kívánunk neki!

Írta: Für Nikoletta

És íme a vele készült riport.

2014. február 10., hétfő

Bemutatkozás



Sziasztok!


Ez itt a VácMyLife hivatalos blog oldala. Ezen az oldalon érdekes háttérinfókkal, sztorikkal jelentkezünk a műsorral és riportalanyokkal kapcsolatban.

Hogy mi is az, a VácMyLife?

Ha még nem hallottál róla, ez egy hetente jelentkező YouTube riportsorozat, mely Vác és környéke tehetségeit hivatott bemutatni. Úgy gondoljuk, hogy jelenleg kevés figyelmet kapnak ezek az emberek és ezen változtatni kell.
A műsorba bármilyen talentummal lehet jelentkezni, legyen szó zenéről, sportról, írásról, festészetről vagy bármi másról. 
Szerintünk nem csak a világversenyek és az országos ismertség jelentik a sikert. Legyünk büszkék magunkra, arra, amit elértünk, a kezdeti apró sikerekre, vagy arra, hogy a kisebb-nagyobb kudarcok után sem adtuk fel.

Ha Te is úgy érzed van érzéked valamihez JELENTKEZZ!
Mutasd meg magad! Mi segítünk!

Jelentkezni lehet a vacmylife@gmail.com e-mail címen!
Küldd el nekünk elérhetőséged és írd le hogy mivel foglalkozol.
Várjuk jelentkezésedet!


Kövesd a műsorokat vasárnap esténként a Youtube-n!

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on is!

2014. február 4., kedd

Forgatás- élmény / House of Grooves

Sziasztok!


Megjelent a műsorban az első rockzenekar is, a House Of Grooves. Mi már nagyon vártuk, hisz így végre megmutatkozik műsorunk színessége.

HOUSE OF GROOVES

A csapatot sződligeti próbatermükben látogattuk meg. Ők is izgatottan vártak már bennünket.

A tagok, Valentin Ádám, Bóta Nóra, Tasos Nikosz és Tumann Dániel egytől-egyig tehetséges ifjú zenészek, tele reményekkel, álmokkal, hittel. Céltudatosak és  nagyon okosan építgetik zenei karrierjüket és a sok-sok éves gyakorlásnak meg is lett az eredménye. Tavaly a környék legnagyobb rendezvényén léphettek fel.(ekkor csatlakozott Nóra a bandához)

Számomra nagy öröm volt látni, hogy ennyire komolyan veszik a zenélést. Első hivatalos kislemezük is megjelent már. Videoklipet, nagylemezt terveznek ami nagy előrelépést jelenthet nekik.
Szeretem, mikor ilyen fiatalokkal találkozunk, akik minden erejüket és tehetségüket beleteszik a zenéjükbe és ez meg is látszik a zenén.
A dalok nagyon jók, élvezet volt meghallgatni a kislemezt. Nóra hangja nagyon tetszik és kedvencem is lett a lemezen, méghozzá a Hey Baby című dal.
Nekem, hangsúlyozom NEKEM az a véleményem,hogy érdemes lenne magyarul is dalokat írni, így talán itthon is több ember át tudná érezni a szövegek mondanivalóját. Ez persze nem jelenti azt, hogy az angol szövegek ne lennének kiválóak, csak jóval kevesebben értik őket.

Én hiszem, hogy Ők még viszik valamire a zeneiparban, érdemes odafigyelni rájuk, és ahogy Ők is említették a riportban, remélem hogy 1 év múlva már a sikereikről beszélgethetünk majd.

Szívből kívánom hogy így legyen!

írta: Für Nikoletta

És Íme a teljes riport:


2014. január 22., szerda

Forgatás- élmény/Bago-Nagymaros

Sziasztok!



A VácMyLife első adásának riportalanya Bago volt, Nagymarosról.

Felvétel közben
A képen Bago és Dornai Zsigmond


Első adásunk elkészítése kivételes élmény volt számomra. 
Először vettem rész egy riport létrehozásában és csodálattal töltött el az a nyíltság, amellyel Bago a kezdeti időkről beszél, az, ahogyan visszaemlékszik az első rapbandájára. A beszélgetés legemlékezetesebb mozzanata, az az őszinte, szívből jövő mosoly volt, amivel a Tikál Vokálról mesél.
Komolyan szeretném, ha később a legtöbb riportalanyunkból elő tudnánk csalogatni ezt a gesztust. 

Emlékezetes marad még Bago kutyája, Ferenc is. Ő fel-fel tűnik a riport egy-egy jelenetében. Szegény eb, ugyan még 1 éves sincs szinte csodaszámba menő szexuális étvággyal rendelkezik. Az emberekhez való közeledése már-már zaklatásnak is nevezhető. Ezúton is üzenem Bagonak, hogy mihamarabb kerítsen neki egy barátnőt. :)


És néhány gondolat a zenéről.
Őszintén szólva első hallgatásra érthetetlen katyvasznak tűntek a szövegek, ám a riport utómunkálatai közben alkalmam nyílt mélyebben belemerülni ezekbe a dalokba és csodák- csodája kivételesen értelmes, érzelem-dús szövegvilág bontakozott ki előttem. Mindenféle divatos izézés, káromkodás, elcsépelt klisék nélkül megfogalmazott gondolatok kerültek felszínre. Olyan szavakat, kifejezéseket használ, melyeket a nagyvárosi kultúra tán rég elfeledett. És nem is vagyok benne biztos minden egyes hallgató (köztük én is) érti a szövegek mögöttes mondanivalóját. Ezek tényleg csak többszöri meghallgatásra válnak érhetővé és áll össze a dal egy értelmes, kerek egésszé. 
Kedvesem (a riport tényleges készítője) révén tudom, milyen egy dal alkotási folyamata. Ahogy egy gondolatból, egy érzésből megfogan az ihlet, érik, változik és végül megszületik. Mostanra ugyanezt látom Bagonál is. Komolyabb, érettebb, mint ezelőtt 10 évvel, amikor belefogott a "reppezésbe". Hiszem hogy egyedi stílusa, különleges szövegei megtalálják a közönségüket és sikerre tudja váltani szenvedélyét.

Köszönjük a riportot és a továbbiakban nagyon sok sikert és örömöt kívánunk neki!

Írta: Für Nikoletta

És Íme a riport:


2014. január 17., péntek

Forgatás-élmény /AK26

Sziasztok!


Újra Itt!
Túl vagyunk már az első forgatásokon. Mi is lassan felengedünk, élvezzük a beszélgetéseket!

Beállítások aztán kezdünk
A képen Hiro, Giajjeno és Dornai Zsigmond
Az AK26-tal a tahi révnél találkoztunk!

Aki járt mostanában arra az tudja, hogy a '70-es, '80-as években fénykorát élt  "Pokolsziget" mára eléggé lepusztult környékké vált. Nekem szomorú volt látni, hogy ennyire elhanyagolják azt a környéket. Ámde megérkeztek a srácok és minden szomorúság elillant.

Életvidám, jókedvű beszélgetés, sőt inkább mesélés kerekedett ki a felvételből. Giajjenno töviről-hegyire, részletesen elmesélt mindent, amit az AK26-ról tudni kell. Kiválóan felkészülten érkezett a megbeszélt felvételre, még ha néhol akadozott is a dalok és videó-klipek megjelenési sorrendje. :)

Hiro ugyan szűkszavúbban nyilatkozott, róla is megtudhattunk-egy-két érdekes dolgot. (Nem lövöm le mit, láthatjátok a riportban. ;) )
Ugyan próbáltunk Őt rávenni, hogy fejtse ki egy-egy gondolatát a bátyja, hamar megunta a lassan áradó, megfontoltan kibontakozó gondolatmenetet és átvette a szót.


Minden esetre számomra öröm volt látni, azt a tiszteletet és megbecsülést, amivel a többi RealTrill tagról és Mr. Bustáról beszélnek. Ők bizony (hál'istennek) nem felejtettek el a siker ellenére sem embernek lenni. Közvetlenek, barátságosak és nem csak az ismerősökkel, hanem a "hallgatóikkal" is!

A zenéjükről pedig?

Lényegében csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Kiforrott, jól összerakott, kiváló hangzással, ütős szövegekkel és még ütősebb refrénekkel megspékelt dalokat írnak a srácok. A mondanivalóik tartalmasak és értelmesek, sok esetben elgondolkodtatók és meghatóak. Még nem raprajongóknak is meghallgatásra érdemes.

Egy szóval ezek a srácok tehetségesek, a szó legszorosabb értelmében véve csupa nagy betűvel: TEHETSÉGESEK! További sikereik már-már borítékolhatók!
Így én csak annyit kívánok neki, hogy maradjanak mindig ilyen emberiek!

Köszönjük nekik a riportot! Nagyon élveztük! 

Írta : Für Nikoletta

És íme a riport:



Forgatás-élmény/Gácsi Attila

Sziasztok!


Gácsi Attila
Az Attilával készült riport esetében nem voltam jelen minden felvételnél, ám ahol igen ott ismét gazdagodtam néhány élménnyel.

Jelen esetben Attilát a Lapos sörözőben egy minimaltechno buli közben látogattuk meg, ahol bemutatkozását kiegészítette még néhány gondollattal, valamint ízelítőt kaphattunk az Ő zenei művészetéből is.
És bár én idegenkedem, minden jellegű elektronikus , főleg a techno zenétől elégedetten konstatáltam, hogy a konga remekül passzol a minimal-techno ütemeihez és a hangja belepasszol, sőt feldobja az egész produkciót.

A másik dolog amiért Attilát kameravégre szerettük volna kapni az a rendezvényszervezés volt. Ő szívvel-lélekkel a fiatalok igényeit szem előtt tartva szervezi havonta a Rapertour bulikat a rapzene kedvelőinek, de nem feledkezik meg a diszkó és  a techno híveiről sem. A lapos vezetőjével karöltve remek hangulatú kis bulikat hoznak össze. 
Úgy vettem észre hogy Attila is egy önzetlen beállítottságú ember és ahogy mi is hiányolja a fiatalok számára oly fontos kultúrált szórakozási lehetőséget és időt energiát nem kímélve szervezi le nekünk a jobbnál jobb fellépőket.

Ezért is és minden közreműködéséért köszönet neki és a rendezvényeknek otthont adó Laposnak is!

A továbbiakban is ilyen lelkesen! :)

Írta: Für Nikoletta

Íme a riport: